Mi is lenne ez az egész voltaképpen. Nem, nem kell már az interneten is parkolójegyet vennünk. Ez egy lehetőség annak, aki egy kis befektetéssel pénzhez akar jutni. Hagyjuk, a klikkelj vagy olvass email-eket lehetőségeket. Én balgaságnak tartom. Egy időben megpróbálkoztam ezzel, de nagyon hamar rájöttem, hogy semmi értelme az egésznek. Fele cég nem küldi el a pénzt, ha meg elküldi, akkor is csak egy elenyésző összeget. Az is csak mondjuk, 4 hónap alatt jöhet össze. Mindenfélét rád akarnak tukmálni szét spammelik az agyadat stb. Semmi értelme az egésznek. Van, akinek bejön ez a dolog, nekem egyáltalán nem. A Domain parkoltatást viszont egy jó dolognak tartom. De, hogy az is megértse aki még nem halott erről semmit annak leírom, hogy én hogyan találtam rá és anno amatőr fejjel hogyan is kezdtem bele ebbe a dologba.
Szeretném letisztázni mindenek előtt, hogy nem állítom azt, hogy ebből te milliomos leszel. Ez körülbelül egy olyan dolog, mint amikor van valamid és nem használod, akkor odaadod valamelyik barátodnak, hogy használja, mert neked úgysem kell. Csak ebben az esetben itt pénzt kapsz tőle. Amint már többször elmondtam, egy ideje foglalkozom az internet rejtelmeivel. Elején, ingyenes tárhelyen voltak weboldalaim subdomain alatt. Később, amikor egyre komolyabban csináltam a dolgokat, rájöttem arra, hogy olcsó pénzért akár ingyen tárhelyen is lehet saját Domain nevem. Vettem is magamnak potom pénzekért neveket. Azonban mivel nagyon az elején voltam, nem igazán voltak látogatott oldalak. Magyarán szólva behalt a dolog és semmi értelme nem volt az egésznek napi egy két látogatóval. Ott álltam a kezembe jó pár domainnel. Mit is tehetek ekkor? Vagy eladom, ha kell valakinek, vagy hagyom a fenébe és nem érdekel a dolog. Majd amikor lejár a Domain regisztrációs idő akkor nem újítom meg őket és ezzel el van intézve a probléma. De profitálni szerettem volna ezekből a nevekből vagy legalább annyit, hogy mindegyiknek visszajöjjön az ára. Nem volt nagy összeg 50 dollár körüli. Ekkor találtam rá a Domain parkoltatás lehetőségére. Fogalmam sem volt, hogy mi ez.
De voltak domainek a kezemben. Utána kiderült, hogy ezzel a módszerrel vissza tudom hozni a kis befektetett pénzemet. Mi is a lényege ennek az egésznek? Nem egy ördöngös dolog az egész. Vannak a nem használt domainjeik ugyebár. Adott egy honlap, aki azért fizet nekünk, ha mi tulajdonképpen kölcsön adjuk nekik a Domain nevünket. Hogy értem ezt? Egyszerűen és nagyszerűen szeretném leírni, hogy mindenkinek világos legyen a dolog. Ők a mi Domain nevünkre reklámokat tesznek ki. És a felhasználók az oldalunkra tévednek és kattintnak, akkor nekünk keresnek egy kis pénzt. Nem, nem kell tárhely! Csak a Domain név. Az oldal, amelyet erre a célra én ajánlok az a sedo.com. Nekem jó ideje vannak ott parkoltatott domainjaim, havonta fizetnek nincs velük semmi gond.
Hogyan használhatjuk ezt? Regisztrálnunk kell a sedo rendszerébe. Rendelkeznünk kell PayPal számlával ehhez, mert ide fogják küldeni a pénzünket. A regisztrációs folyamat nem bonyolultabb, mint mondjuk egy közösségi oldalra regisztrálni. Ha ezzel megvagyunk, miután beléptünk adjuk hozzá a rendszerhez a nem használt Domain nevünket. Ezzel még nem vagyunk teljesen készen. A Domain nameservereit át kell állítanunk arra, amit a sedo megad nekünk. Miután ez megtörtént, megvárjuk, még átállnak a serverek. Ez valamikor 5 perc valamikor 1 nap. Változó. És ezzel készen is vagyunk. Ha valaki az oldalra téved és kattint, akkor mi pénzt kapunk érte.
Így egyszerűen tudjuk hasznosítani azt amire már nincs szükségünk. Ha mégis úgy érezzük hogy kell a domain, akkor egyszerűen töröljük a sedo rendszeréből és visszaállítjuk a nameservereket arra amire éppen kell nekünk. Lehet először kicsit kacifántos a dolog, de higgyétek el pofon egyszerű.
Nagy üzleti lehetőségnek nem mondanám a dolgot, de lehet vele keresni. Nekem havonta 40e ft körül jön össze belőle. De ez függ a domainek számától, hogy milyen keresett az oldal, vagy esetleg milyen keresett volt, azelőtt amikor még nem volt parkoltatva. Egyes fórumokon olyanokat lehet olvasni, hogy egy domainnel keresel, mondjuk havonta 3000 Ft-ot akkor kettővel 4-6e Ft-ot. Ez az, ami egyáltalán nem igaz. Ez a dolog is attól függ, hogy az oldalad éppen hogyan áll a googleban. Valamint azt is mondják sokan, hogy lehet ezzel úgy is jól keresni, hogy veszel potom pénzért olcsó neveket és beszórod sedoba és akkor dől a pénz. Ez sem igaz. Attól még, hogy vettél magadnak Domain neveket, nem tudnak rólad a keresők. Ez olyan dolog, mint amikor egy oldalt az induláskor kevesen látogatnak. Ezt se fogják többen. Sőt még kevesebben. Ezt nem lehet linkelgetni, mert tiltja a szabályzat. Kizárólag azért fizetnek nekünk, ha valaki kereső alapján jön az oldalra és úgy kattint. Természetesen anno én is megpróbáltam, hogy vettem 2-3db olcsó Domain nevet és betettem a sedoba és néztem, hátha gyűlik a pénzem. Regisztráltam az oldalakat a keresőbe, beállítottam a sedo-nál a meta dolgokat (merthogy ez is lehet), de hiába vártam szinte semmi hasznot nem hozott. Ezért én csak azt tudom mondani, hogy jobban jártok, ha már használt domaint raktok be parkolni.
Kifizetések automatikusan mennek majd a PayPal számlánkra, minden hónap közepén. Van viszont egy minimum összeg ez a 20 euró, amelyet el kell érnünk a kifizetéshez. Ha az adott hónapban ezt nem érjük el akkor tovább visszük a pénzünket, mint mondjuk a Google Adsense-nél.
Mint mindennel a világban, ezzel is lehet csalni. De nem ajánlatos, mert nagyon szemfülesek és azonnal kiteszik a szűrünket. Emiatt nem is részletezem, hogy hogyan lehet machinálni a dologgal. Szerintem, ha valaki csalni akar, akkor úgyis megtalálja a módszert. De amint mondtam úgyis kirúgják.
A sedo.com oldalon nem csak ez az egy lehetőségünk van, hogy pénzhez jussunk Domain neveken keresztül. Használt vagy éppen új neveinket árverésre bocsájthatjuk, és ha valakinek megtetszik, akkor eladhatjuk neki. Mint minden aukciós oldalon, itt is egy kevéske pénzt az üzlet vége után le kell csengetnünk a weboldalnak. Bizonyos százalékot az árból. Magát az egész üzletet a sedo-on keresztül bonyolíthatjuk le. Emiatt a sedo már akkor levonj a neki járó jutalékot, amikor megkapjuk az eladott nevünkért a pénzünket. Jó lehetőség ez annak, aki egy olyan domain név birtokában van, ami keresett a piacon. Akkor valószínűleg meg akarják majd venni. Domain eladás esetében nem ajánlom, hogy bevásároljunk, egy rakat info-os, meg org-os domain, mert nagy a valószínűsége, hogy nem fogják megvenni. Hacsak nem olyannyira jó a név, hogy az valami isteni. Amúgy rá se bagóznak. Leginkább keresett végződés természetesen a .com.
Az interneten lehet olvasni olyanokról, hogy iszonyatosan nagy pénzekért adnak el egy Domain nevet. Ezek valóban igaz történetek. De ezek olyanok, mint például a pizza.com, vagy a sex.com. Na most ilyen kaliberű neveket elég nehéz találni. Ötletesnek kell lenni, ahhoz, hogy nagyobb összeget szakítsunk. Szóval csak az kezdjen el vásárolgatni e célból, aki nem sajnálja ilyenekre a pénzt, mert könnyen lehet, hogy senkinek nem kell az ötlet, vagyis a választott eladásra kínált név és akkor ott áll az ember a névvel a kezében. És amint mondtam, ezekkel az úgymond Google és egyéb keresők által ismeretlen Domain nevekkel nem igazán lehet nagyobb pénzeket szerezni parkoltatáson keresztül.
Azt is megtehetjük viszont, hogy az adott jól bevált parkoltatott nevünket eladásra is kínáljuk. Ez már egy jobb dolog, mivel ha már keresett az oldal és pénzt keresünk vele, akkor van róla egy statisztikánk a sedo oldalán. Ez a statisztika megjelenik az eladáskor, mint leírás a Domain nevéhez és így könnyebben el lehet adni. Főleg akkor, ha még kicsit ötletes is a név. A Domain eladások eléggé nagy százaléka sedo-n keresztül megy végbe.
Elsőre tudom ez egy kicsit tömör volt, de remélem érthető. Ha valami mégis homályos vagy szinte már fekete, akkor nyugodtan kérdezzetek komment formájában és megpróbálok segíteni!
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. Visszakövetés (trackback) URL
2008. július 19. 15:05
Megmondom őszintén, hogy ennek az egész vegyük meg a domain nevet és ha kell valakinek akkor jó pénzért eladjuk dolog egy nagy marhaság. Persze van benne üzlet nem az de akkor is milyen szabadság ez? Egy cég felvásárol mindent és mi tegyünk neki ajánlatot, hogy egy nem is használt csak szerencsére váró domain címért fizessünk neki?
Röhej az egész!
2008. július 19. 17:23
Jaja, de hát ilyenek vagyunk. Amiből lehet abból pénzt próbálunk csinálni. Persze mindig minnél többet.
2008. augusztus 17. 4:18
Cső!
Írtad, hogy a sedo-ban belőtted a metadatát is, azt hol lehet:)!? Csak azért kérdezem, mert megnézel bármilyen sedo oldalt, akkor csak title van benne. Na mindegy én örülnék a legjobban. Amúgy szerintem most a parked.com viszi a pálmát, lehet benne tartalamat felvinni, teljes metadata leírást, szóval igazából minndent, ami elvárható. Persze a parked viszont nem támogatja a magyar nyelvet.
2008. október 13. 23:02
Tok jó!
2008. november 5. 22:16
Üdv!
Épp a minap kezdtem el gondolkodni, hogy egy-két használaton kívüli domain nevemet parkoltatnám.
Az egyikkel nincs is semmi gond, mert egy kizárólag a családnak fenntartott oldal volt rajta, szóval semmi reklám sehol.
Na de mi a helyzet, ha van egy valamilyen szinten felfuttatott oldalad?
Backlink hegyek, stb.
Ezt írod:
“…nem lehet linkelgetni, mert tiltja a szabályzat.”
Ilyen helyzetben akkor mi történik?
Ez az oldal eleve kizárva?
Vagy ha valami “jóindulatú” emberke elkezdi seo-zni az oldaladat a hátad mögött?
:offtopic:
Hogyhogy nincs semmi új mostanában?
:on:
2008. november 6. 18:58
Igazából nincs vele baj hogyha egy ilyen oldalt dobsz besedoba. Erre lett kitalálva. A linkelést kicsit rosszul fogalmaztam. De ugyse nagyon tudod linkelgetni az oldalt ha sedoba van? Ki az aki linket ad neked egy reklám oldalra?
Ha meg te linkeled, nem hiszem hogy jót tesz az oldalnak ha ilyen oldalt linkelsz. Ha meg mondjuk még bannert is dobsz és arra kattintanak akkor előbb vagy utóbb észreveszi a sedo honnan jön a kattintás és kicsapják a domaint. Igazából a sedo azért fizet neked hogyha valaki egy keresőbe bepötyög valamit és a te parkoltatott oldaladra kattint és ott egy hirdetésre. Ezért van az, hogy hamar kiszűrik azokat a látogatásokat/kattintásokat amik mondjuk máshonnan jönnek. Nem baj az ha jön mondjuk linkekből, de ne rengeteg. Itt is számít a kattintások és látogatások aránya. Mint adsense-nél. Ott is gyanús nekik az mondjuk, ha egyenlő ez az arány és onnan is kicsapnak. Tehát tömören velősen: nyugodtan pakolt be az oldalakat amik linkelve vannak. Ha nem tetszik valami nekik, akkor úgyis szó nélkül törlik a domaint. Erre meg nyugodtan mondd azt, hogy kapjátok be. De ha látod hogy törölve lett valamikor is egy domained, soha ne reklamálj náluk mert már törölnek is. Ilyen kis sértődékenyek ezek.:)
Seozni nem nagyon tudja senki. Csak linkelni. Ha valaki meg erre áldozza az idejét az elég dili ember lehet.
Hát igen mostanság nem igazán van időm ,mert sokat dolgozok, tanulok, edzek. Hétvégén viszont kicsit átalakul a blog. Kap egy új beta wp-t. Új külsőt és megpróbálok többet írni majd.
2008. november 21. 16:31
hello,olvastam 1 másik forumon,hogy domain oparkoltatásra pl extrás vagy eolalas honlapok nem alakalmasak.ez mit jelent?nem jók,vagy a parkoltató cégek nem engedik,vagy lehet de van -e valami hátránya?pls várom válaszod(tok),előre is thx
2008. november 21. 17:26
Hali!
Ez azért van, mert aldomaint nem lehet parkoltatni egy cégnél sem. Ennek az oka pedig egyszerű. Én pl korlátlan aldomaint tudok létrehozni. Létrehoznék akkor mondjuk 5000 db valami.efrud.com-ot és várnék a pénzemre.