Észrevettem, hogy elég sokan, kerestek arra a szóra, hogy szakítás és elég sokan olvasgatjátok, a „Mondd!” című bejegyzésemet. Emiatt szeretném leírni nektek, hogy ÉN hogyan tettem túl magam egy nagy csalódáson, amikor a volt asszony’ úgymond kitette a szűröm. Írásaimból szerintem kiderül, hogy nem vagyok egy rideg, semmi nem érdekel ember. Amikor történik, velem valami olykor nagyon a szívemre tudom venni a dolgokat. Nem szeretnék belemenni abba, hogy hogyan szakított velem a volt barátnőm, mert nem lenne tisztességes vele szemben. A lényeg az, hogy szerintem nem így kellett volna lerendezni a dolgot, de ez az én véleményem az övé teljesen más. Istenem hát különbözőek vagyunk. Ma már elmondhatom, hogy szerencsésen túl vagyok ezen az egészen, de egész sok idő kellett ehhez az egészhez. Ha ezt a postot olvasod, akkor lehet, hogy te is éppen nagy maszlagban vagy, ilyen téren. Mert ugye ok nélkül nem keresgél az ember az interneten a szakításról írásokat. Valószínűleg tanácsot szeretnél olvasni, egy olyan embertől, aki átélte azt a fájdalmat, amit lehet, pont te most érzel. Jó helyen jársz! Amikor megtudtam, hogy már nincs többé a 3,5 éves kapcsolatom, nagyon ki voltam bukva. Az elején kicsit olyan volt mintha nem érdekelne a dolog. Szerintem nem is tudtam felfogni, hogy egy csapásra vége mindennek. Aztán eltelt egy-két nap és nagyon kellemetlenül éreztem magam. Nem tudtam csak rá gondolni, remegett kezem-lábam. Nem láttam a kiutat az egészből. Ugyanakkor arra se láttam már esélyt, hogy valaha visszakapom a szerelmem. Ahogy egyre jobban tudatosult ez bennem, egyre rosszabbul éreztem magam. Ez furcsa, mert azt hittem, ahogy egyre jobban feledem őt el azzal egyenesen arányosan egyre jobban leszek. Sajna nem így volt. Nagy hibákat követtem el, aminek sajnos a családom látta a kárát. Minden nap ittam, nem is keveset sajnos. Ez egy hatalmas hiba volt! Semmit nem old meg az égvilágon semmilyen pia! Akkor, amikor kicsit (nagyon) be voltam csiccsentve jobban éreztem magam, de mindig volt egy pont, amikor a „hangyák” elkezdtek mozogni a fejemben és ugyanolyan rossz volt, mint józanon. A családom nagyon féltett. Ez érthető volt, mert már nem normális dolgokat csináltam. El akartam utazni a városomból, hátha úgy könnyebb lesz. Ez hiba lett volna! Láttam a családom arcát, amikor egy józan állapotomban közöltem ezt velük. Senkinek nem kívánom azt! Akkor döntöttem el, hogy ezt így nem lehet folytatni. Ez az egy másfél hét alatt, amíg züllöttem és marhaságokat cselekedtem rájöttem arra, hogy nem vagyok egyedül. Baromira nem! Tudom az ember, amikor elveszíti azt, akit szeret, akkor úgy érzi, hogy mindenki összeesküdött ellene, senki nincs mellette. Szerencsére, amint előbb írtam ez a súlyos időszakom nem tartott tovább másfél hétnél. Nem lehet semmilyen gyógyszerbe menekülni, semmilyen piába és semmi egyéb butaságba. Rossz olvasni tudom, de erősnek kell lenni és fel kell állni a földről! Hidd, el tudom, mit beszélek. Mielőtt a volt barátnőm szakított velem, azelőtt kevéssel halt meg a nagymamám utána jött a szakítás. És felálltam, küzdöttem! És most itt vagyok boldogan. Akinek a legtöbbet köszönhetek az a Családom és a két legjobb barátom Böli és Pinci. Mindig van, akire az ember számíthat, még ha kilátástalan is a helyzet. Lekötöttem magam. Igen sablon duma, de ez is benne volt a dologba, hogy feledni tudtam. Belekezdtem egy csomó mindenben és az óta a sorsom is egyre jobban alakul. A másik, ami nagyon sokat számított nekem az az, hogy kihasználtam, hogy egyedül vagyok. Szárnyaltam, vagyis jelenleg is szárnyalok! Legyél te férfi vagy nő, aki ezeket a sorokat olvassa, hidd, el van a világon egy olyan ember, aki csak rád vár és az nem ő, aki véget vetett a mostani kapcsolatodnak. Hát JAH! Nekem is ezt mondták, amikor rosszul voltam és el voltam nagyon keseredve. Én se hittem ezeknek a szavaknak. Azt mondtam, hogy „badarság”! Pedig nem az, erre hamar rájöttem. Mégis, mint derült égből a villámcsapás jött egy ember, akit még alig ismerek (szinte egyáltalán nem), de ha csak rá gondolok, minden bajom van. Lehet csak egy kis fellángolás, lehet, hogy szerelem. Ki tudja! De nem az érzés megfogalmazása a fontos most, hanem az hogy már most „találtam” egy olyan lányt, aki nem csak, hogy pótolni tudná az űrt, amit a szakítás után közvetlen éreztem, hanem tudom, boldogabbá tudna tenni, mint valaha is voltam. Ezt kellett volna szem előtt tartanom már akkor, amikor elkezdtem sajnáltatni magam és butaságokat csinálni. Akkor jó pár keserves napot megspórolhattam volna magamnak és azoknak, akik szeretnek. Soha nem szabad visszanézni és bánkódni, hogy miért történt, ami történt. Miért tette ezt velem? Mit rontottam el? Ezek azok a kérdések, amelyeket bármi is történik ezen túl velem, soha nem fogok magamnak többet feltenni, mert értelmetlen kérdéseknek tartom már ezeket. Soha, de soha nem szabad butaságokon gondolkozni, butaságokat tenni! Légy erős, ha most kellemetlenül érzed magad! Ha rosszabbul vagy küzdj tovább és légy még erősebb! Ami nem öl meg az megerősít! Remélem ezzel a pár sorral segíteni tudtam neked abban, hogy eldöntsd mi a helyes irány. Sok sikert és boldogságot kívánok!

Kapcsolódó cikkek

• Felmelegített kapcsolatok (2)
• Republic-Ha mégegyszer láthatnám (0)
• Furcsa ballépések (0)
• Mi változhat egy nap alatt? (1)
• Mondd! (2)